Mi a sokistenhit másik elnevezése?
politeizmus
Hogyan nevezték azt a római provinciát, amelynek a jelentős része a mai Dunántúl területén helyezkedett el?
Pannónia
Mezopotámiai uralkodó, aki a Kr. előtti XVIII. században a kor leghíresebb törvénygyűjteményét állíttatta össze.
Hammurapi
A honfoglalás kezdő évszáma a hagyományok szerint.
895
A jobbágyi munkajáradék másik elnevezése.
robot
A görög vallásban a bölcsesség istene, egyik jellemző állati jelképe a bagoly.
Pallasz Athéné
A másik érseki központ a Magyar Királyságban Esztergom mellett a 11. században.
Kalocsa
A ,,második honalapító", uralkodása idején zajlott a tatárjárás.
IV. Béla
Mikor ölték meg Caesart a köztársaságpárti összeesküvők?
Kr. e. 44-ben
A köztársaság kori Római Birodalomban ők birtokolták a főhatalmat béke idején, háborúban pedig a hadsereget vezették. Melyik tisztségre vonatkozik a leírás?
consul
Apostol, akinek eredeti neve Saul volt, kezdetben a kereszténység esküdt ellensége volt.
Pál apostol
Hol alapították az első bencés rendházat?
Monte Cassino hegyén
Héber király, akinek az uralkodása alatt készült el a jeruzsálemi templom (első formájában).
Salamon
Az első feljegyzett olümpia időpontja, a görög időszámítás kezdete.
Kr. e. 776
Hogyan nevezik latinul a vitatkozás és az érvelés művészetét?
dialektika
Hogyan nevezzük a püspökök kinevezési és beiktatási jogát?
invesztitúra
Mely európai nagyvárosban volt található egy fal, amely kettéosztotta a várost a hidegháború idején?
Berlin
800-ban a pápa Rómában császárrá koronázta.
Nagy Károly
Mikor halt ki az Árpád-ház férfiága?
1301-ben
Hogyan nevezzük azt a középkori keresztény filozófiát, amelynek legnagyobb alakjának Aguinói Szent Tamást tekintjük?
skolasztika
Sorolj fel két dolgot, amelyben különbözik egymástól a katolikus és a görögkeleti egyház!
keresztvetés iránya
liturgia nyelve
purgatórium megléte
Szentháromság felfogása
házasság (részben)
Melyik volt az ötödik patriarkátusi központ Jeruzsálem, Antiochia, Róma és Konstantinápoly mellet?
Alexandria
Magyarország 2. királya.
Orseolo Péter
Határold le a reneszánsz időszakát évszázadosan!
XIV-XVI. század
Öröklési rend, amely során az uralkodó első szülött törvényes fiú utódja és annak első szülött fiú ága örökli a trónt.
primogenitúra